Fadd-dombori üdülőtelep

nyaralás - sport - horgászat

A döcögős, mármint hínáros kezdés után beindult és már-már a '80-as éveket idézően jól sikerült a szezon Domboriban, válaszolta kérdésünkre Wusching Gábor, a Fatodi Kft. ügyvezető igazgatója. A sikerbe természetesen belejátszott a kánikula is, de a jelek arra utalnak, hogy újra divatba jön Dombori.

 

 

 

Legfőbb vonzereje, hogy a strandok ingyenesek, a felüdülés tehát bárki számár elérhető, s ezt a jövőben is szeretnék megtartani. Mint ahogy az ellátás színvonalát is. Nagyon sok vendég volt a nyáron, de hogy mennyi, azt éppen az ingyenesség miatt nem lehet megmondani. Az bizonyos, hogy a két hagyományos nagyrendezvény, a nyári fesztivál és a triatlon verseny ezreket vonz az üdülőhelyre.

 

Az Együtt Domboriért Egyesület (EDE) szervezi a Fadd-Dombori Nyári Fesztivált, amely immár 26 éves múltra tekint vissza. Jövőre a fesztiválra építenek rá egy nemzetközi Leader programot júliusban, olasz, skót, finn és erdélyi részvevőkkel, illetve Borsod megyei partnerekkel közösen. Ebben a tervek szerint szerepel majd a részt vevő népek gasztronómiája, kultúrája. Bemutatkozhatnak a helyi termelők is. Már ugyancsak a következő szezont érinti a még az ősszel elkészülő új játszótér, amelynek a kivitelezésére az alapítvány nyert ötmillió forintot.

 

Forrás: TEOL (részlet)

Ma 2017. október 22., vasárnap, Előd napja van. Holnap Gyöngyi napja lesz.

Ajánlott étterem

Olcsó menü, limonádé, koktélok

Facebook

Szavazás

Véleményem Domboriról