Fadd-dombori üdülőtelep

nyaralás - sport - horgászat

Augusztus 1. és 3. között rendezik meg Fadd-Domboriban a XXX. SporTolna Triatlon Fesztivált. Magyarország legnépesebb triatlon eseményét a kezdetek, 1985 óta a Fadd-Dombori üdülőtelepen bonyolítják le, ahol az elmúlt években 1500-2000 indulót regisztrálhattak a szervezők.


1984-ben rendezték az első triatlonversenyt, a Vasi Vasembert. Ennek mintájára a szekszárdi Czencz Péter elhatározta, hogy a következő évben Fadd-Domboriban is megszerveznek egy hasonló viadalt, amelynek programjába az egyéni erőpróbán túl sporttörténeti váltóversenyt is beiktattak. 1985. augusztus 3-án mini triatlonnal vette kezdetét az azóta egyre sikeresebb rendezvény, amely az akkor még aktív két szekszárdi kerékpáros, Spanicsek Tünde és Halász Zoltán győzelmével végződött. Összesen 310 sportoló vállalta a megmérettetést a fesztivál első két napján, amely létszám az 1990-es évek elejére már túllépte az ezres álomhatárt.

 

A találkozó programja évről évre színesedett, bővült. Itt rendezték az első gyermekversenyeket, 1988-ban pedig már középtávú országos bajnokság helyszíne volt Dombori. 1989-től kezdve minden évben itt bonyolították le a sprint - 750 m úszás, 20 km kerékpár és 5 km futás -, majd a gyermek utánpótlás országos bajnokságokat. A legkisebbek, a 6 év alattiak itt külön futamban ismerkedhetnek meg a sportág alapjaival, mint ahogy a mai triatlonosok többsége az évek során a különböző távú versenyeken itt szívta magába a triatlonos életérzést. Házigazdája volt a holtág Európa Kupának, Olimpiai Reménységek Versenyének, amelyeken a külföldi résztvevők megismerték a környék szépségeit, nevezetességeit.

 

A sportolni vágyók az üdülőtelepen kipróbálhatták a quadriatlont és az aquatlont, a monti-, a páros-, a továbbjutásos- és fordított triatlont, valamint az olimpiai ötpróba versenyszámait, de rendeztek diákolimpiai döntőt, áprilisban 14 Celsius fokos vízben Eb-válogatót is.


A fesztivál főszervezői feladatát Czencz Péter főtitkári kinevezése után Vida Mihály, majd az ő Amerikába költözése után Módos Ernő vette át. Munkájukat évről évre több, mint száz önkéntes, a támogatók és a Fadd önkormányzata segítette.

 

A versenyeken a sportág gyermek, amatőr és elit hódolóin kívül további sportágak, például az öttusa (Maracskó Tibor, Mizsér Attila, Vörös Zsuzsa), az úszás (Rózsa Norbert) jeles képviselői mellett jó néhány magyar bajnok atléta, kerékpáros és parasportoló tette tiszteletét indulóként, de neves közéleti személyiségek is próbára tették magukat (Zalatnay Sarolta, Szikora Róbert).

A 25 évvel ezelőtti indulók is itt lesznek

Az idei, 30. rendezvény augusztus 1-jén a toronyfutással kezdődik, ahol a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesületének képviselői is teljesítik a kihívást, a megyei katasztrófavédők pedig teljes menetfelszerelésben próbálkoznak.

Augusztus 2-án a legkisebbek kezdenek, majd az utánpótlás ob futamaival folytatódnak a programok. Délután (15 óra) a juniorok sprinttávú országos versenye várhatóan ismét nagyszámú érdeklődőt vonz, emellett a "nyílt megmérettetés" indulói közül sokan életük első triatlonversenyén debütálnak.


17.15-kor a retro triatlon kezdődik, ahol korhű felszerelésben azok indulhatnak, akik résztvevői voltak az első, 1985-ös versenynek, illetve a 25 éve megalakult Magyar Triatlon Szövetség első elnökségének.


A fesztivál harmadik napjának reggelén a mix-váltó ob-t bonyolítják le. Július közepén a magyar csapat nagyon értékes bronzérmet szerzett a hamburgi vb-n.
A program 12.30-kor a hagyományos Én-Te-Ő váltóval zárul - a csapatok az összéletkor alapján különböző kategóriákban versenyeznek. A fesztivál dobogósai a rendezvény emblémájával ellátott szekszárdi borokat, az indulók SporTolna lógóval ellátott törölközőket kapnak. A három nap programjaira a helyszínen és a www.sportolna.com weboldalon lehet jelentkezni, informálódni.

 

Részletek, időpontok

Sportolna.com

Forrás: TEOL

Ma 2017. december 18., hétfő, Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.

Ajánlott étterem

Olcsó menü, limonádé, koktélok

Facebook

Szavazás

Véleményem Domboriról