Fadd-dombori üdülőtelep

nyaralás - sport - horgászat

Elkészült a dombori csónakkikötő, megtörtént a műszaki átadás ? tájékoztatott Wusching Gábor, a kivitelező önkormányzati cég, a Fatodi Kft. ügyvezetője. A Dunasoron, a teniszpályával átellenben kialakított létesítményt ez év elején kezdték építeni.

Wusching Gábor elmondta, hogy a negyvennyolc méter hosszú stég mellett kétoldalt 32-32 csónakot lehet kikötni. A megszámozott helyeket évente bruttó 6250 forintért lehet bérelni a kft-nél. A parton a kisebb karbantartási munkák elvégzésére, a csónakok téli tárolására is kialakítottak egy helyet, ahová harmincnégy csónak fér el.

Építettek egy fedett kajak-kenu tárolót, tizenhat vízijármű részére. Kialakítottak egy csúsztatópályát, sólyát, amely a csónakok vízből való kiemelését könnyíti meg, illetve egy kajakbeszállót, ami a biztonságos vízreszállást segíti. A kikötő sorompókkal  lesz lezárva, később be is kerítik a területet. A továbbiakban tervezik egy zárt csónakház építését, csónak, kajak-kenu bérlési lehetőséget, sőt, a jövőben vitorlásokat is megpróbálnak a holtágra csalogatni.

Az ügyvezető elmondta, az idei csapadékos időjárás nagyban hátráltatta az építési munkákat. A holtág rekordszintű vízállása miatt pedig a kikötői stéget a tervezett 170 centimét helyett húsz centivel magasabbra kellett építeni, illetve a parti talajszintet is meg kellett emelni.
A beruházás 8,2 millió forintba került, ebből 4,9 millió forint volt a pályázati támogatás. A fejlesztés a kulturált csónaktárolás révén rendezettebb viszonyokat teremt a holtág partjain, emellett a remények szerint a vízi- és horgászturizmus fellendüléséhez is hozzájárul majd.

Ma 2017. október 24., kedd, Salamon napja van. Holnap Blanka és Bianka napja lesz.

Ajánlott étterem

Olcsó menü, limonádé, koktélok

Facebook

Szavazás

Véleményem Domboriról